5. foglalkozás

2023. 05. 06. - időtartama 7 óra

A mai alkalommal a Tudástárban zajlott a foglalkozás. Az elmúlt foglalkozáson rögzített adatokat elemeztük. Először a szikesen talált növényfajokat mutatták be a csapatok. Itt megbeszéltük, hogy miért a talált fajok fordulnak elő az adott élőhelyen, és ezek hogyan alkalmazkodtak a környezeti feltételekhez. Hasonlóan történt a réten és a nyárasban talált növényfajok ismertetése is.

Amikor minden terület növényeit megbeszéltük megmutattuk a gyerekeknek hogyan kell egy vegetációtérképet elkészíteni. Több példát is megmutattunk nekik.

Végül elkészítettük a szikes, a rét és a nyáras vegetációtérképét. Az elkészült vegetációtérképeket összehasonlítottuk egymással, megbeszéltük, hogy melyik előhelyen fordult elő több faj. Azt is megállapítottuk, hogy melyik társulás volt mozaikosabb. A miértekre is igyekeztünk választ találni. A gyerekek nagyon logikusan tudták megfejteni a vizsgált társulások közötti különbségeket.

A mai alkalommal a biológia tárgykörén kívül a földrajzi ismereteket is bővítettük. A gyerekek megtanultak tájékozódni a térképen, valamint saját maguk is készítettek vegetációtérképet. Megértették a természetben lezajló folyamatokat, valamint a biodiverzitás fontosságát, amely a földi élet minden szintjén jelen van.

További dokumentumok

2022. 10. 01. - időtartama 6 óra
2022. 10. 08. - időtartama 7 óra
2022. 10. 15. - időtartama 3 óra
2023. 04. 29. - időtartama 8 óra
2023. 05. 13. - időtartama 6 óra
2023. 05. 06. - időtartama 7 óra
2023. 05. 20. - időtartama 5 óra
2023. 05. 27. - időtartama 8 óra
2023. 06. 03. - időtartama 3 óra
2023. 06. 08. - időtartama 7 óra
2023. 06. 09. - időtartama 4 óra